Akinek van asztali számítógépe és laptopja is, az valószínű tapasztalta már, hogy a hagyományos számítógépen sokkal gyorsabb az internet, mint a Wifi technológiával működő laptopon. Ez azért van, mert a vezetékes internet sokkal megbízhatóbb és stabilabb, mint a vezeték nélküli, aminek működésébe jelentősen beleszól a jelerősség és az is, hogy hányan csatlakoznak ugyanarra az internet elérhetőségre.
Ezzel pedig szinte meg is válaszoltuk a kérdést, hogy miért jobb a vezetékes internet, a Wifi megoldásokkal szemben. Ugyanis még a kiemelkedő teljesítményű és nagy sávszélességet biztosító Wifi routerek sem tudják biztosítani a vezetékes változat megbízhatóságát, mivel még nem megoldott a külső tényezők befolyásának kizárása.
Ha fontos a nagy sávszélesség, a gyors le- és feltöltés, például egy cég esetében, akkor mindenképpen érdemes a vezetékes internet mellett maradni, de ha egy időben használna olyan eszközöket is, amelyek esetében fontos a mozgathatóság, akkor egy router segítségével megoldható mindkettő. Csatlakozhat hozzá kábellel és Wifi jelen keresztül is, így egyik nem zárja ki a másikat.
Azért ha teheti, egyszer próbálja ki, hogy ugyanazt a tevékenységet elvégzi az asztali számítógépen és egy vezeték nélküli internetet alkalmazó eszközön is, hogy megtapasztalja, miért jobb a vezetékes internet egyéb verzióknál! Kisvállalati felhasználáshoz jelenleg üzleti VDSL, ADSL, optikai FTTH, DOCSIS 2.0 és DOCSIS 3.0 technológiák közül választhat.
A legkorszerűbb az optikai kábelen nyújtott internet-szolgáltatás, de sajnos még nem mindenütt érhető el. Ha Ön is olyan környéken lakik vagy indít céget, ahol még nincs lefedettség, akkor ajánljuk figyelmébe a gyors és megbízható üzleti VDSL szolgáltatást, ami az ADSL egy továbbfejlesztett verziója.
Egyszerre biztosít internetezési, telefonálási és faxolási lehetőséget, ráadásul nem igényel semmilyen átalakítást, mivel a meglevő hagyományos telefonvonalon keresztül is igénybe vehetjük. Amennyiben szeretne többet megtudni az üzleti VDSL nyújtotta lehetőségekről, akkor keresse az Invitel online vagy telefonos ügyfélszolgálatát, ahol minden kérdését készségesen megválaszolják!