
Az életünket a digitális világ erősen befolyásolja. Míg régen maga az ember írta fel papírra napi teendőit, addigra ma már az okoskészülékek diktálják a tempót. Viszont ennek ellenére is akadnak olyan innovatív eszközök, amiket érdemes beszerezni. Hasznosnak számít az aktivitásmérő is, aminek számos olyan funkcióját is alkalmazhatjuk, amire régen nem volt lehetőség például gyaloglás vagy kerékpáros közlekedés közben.
Tud pulzust és vérnyomást mérni, némelyik modell pedig a lépésszámot is képes monitorizálni. A többféle üzemmódnak köszönhetően, az aktivitásmérő erős napsütésben úgy alakítja a kijelző fényét, hogy el lehessen olvasni rajta az értékeket.
A legjobb aktivitásmérő műszerek azt is képesek észrevenni, ha a viselőjük sok ideig egy helyben ül. Ilyenkor jeleznek és néhány tornagyakorlattal elkerülhető a mozgáshiány. A rendszerint több nyelven működő okosóra vízálló szokott lenni. Természetesen nem búvárkodásra lett kifejlesztve, de poharas baleseteknél és esős időben nem rongálódik meg olyan hamar.