A 2 csöves fan-coil, jó választás

Az olyan épületek, amelyekben alapfeltétel a hűtés és a fűtés, általában két külön rendszert építenek be. Egy fűtőkazán, a hozzátartozó csőrendszer és a hőcserélők látják el a fűtési faladatokat, illetve egy légkondicionáló a saját csőrendszerével a hűtési feladatokat.

Ezt a megoldást az utóbbi időben a szakemberek 2 csöves fan-coil rendszer beépítésével javasolják lecserélni. Ennek a megoldásnak több előnyei is vannak: egyetlen csőrendszer kiépítését feltételezi, egy nagykapacitású központi egységhez több tíz helyiséget lehet kötni, ráadásul szűri a beltéri légteret, hatékony és még energiatakarékos is.

A rendszerbe a fűtés és a hűtés a kétcsöves megoldással teljesen elhatárolódnak, tehát télen csak fűt, nyáron csak hűt. A beltéri egységekhez a meleg, illetve a hideg vizet a falban futó csőrendszeren keresztül juttatják el.

A 2 csöves fan-coil hőcserélőjén keresztül ventilátorral áramoltatják a helyiségbe a levegőt. A beltéri egységeket lehetséges falba építeni, burkolat alá, de ugyanakkor létezik falra szerelhető változata is.