Verdás játékok minden mennyiségben

Verdás játékok a kis rajongóknak

Talán sokan gondolják úgy, hogy játékok nagy választékban inkább a kislányoknak készülnek. Nos, ezt mi sem cáfolja meg jobban, mint a verdás játékok, amelyek hihetetlen széles kínálatban kaphatók. Nem titok senkinek, hogy a fiúk már zsenge koruktól kezdve odavannak az autókért. Ez a „mánia“ a felnőtt korukra sem igazán múlik el, sőt, csak erősödik.

A Verdák animációs filmsorozat gyártójának, a Pixarnak kiváló ötlete támadt, amikor úgy gondolta, hogy készít egy olyan filmet, amelynek a főszereplői nem mások, mint a kocsik. Az eredeti címen „Cars” története egy olyan világban játszódik, amit antropomorfizált autók és más járművek népesítenek be. Ez azt jelenti, hogy a kocsik emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, így a nagy és kicsi kocsik versengenek egymással, és míg egyesek közülük elbizakodottak, arrogánsak, addig mások viszont kedvesek és segítőkészek.

Mondhatnánk, hogy már a sorozat első része után berobogtak a köztudatba a verdás játékok, de a megfelelő szó erre inkább az, hogy berobbantak, hiszen hihetetlenül keresettek lettek egy csapásra.

Nem csoda, hiszen a „Verdák” osztatlan sikert aratott mind a gyerekek, mind a felnőttek körében, így szinte borítékolható volt, hogy jön még egy-két rész, amely alatt végigizgulhatjuk Villám McQueen és Szelep Kupa kalandjait.

A verdás játékok mellett, természetesen megjelentek a főhősökkel díszített kiegészítők és egyéb használati tárgyak is. A jatekwebshop.eu online üzletben is kapható verdás karóra, díszpárna, polár takaró, nyomásérzékelő lámpa, hálózsák, stb. kiváló árban és remek minőségben. A verdás játékok mi másról is szólhatnának, mint az autókról, ezért a webshop termékkatalógusában olyan szuper dolgok is helyet kapnak, mint a Mega Mack kamion versenypálya, a Turbo Mack távirányítós kamion fénnyel és hanggal és Villám McQueen kisautó kilövővel.

Persze a kocsikon kívül, más dolgokat is lehet itt találni, így a verdás játékok között buborékfújó pálca, matricák, trombita, ugrálóbot vagy 4 billyentyűs szintetizátor mikrofonnal is kapható. Lepje meg Ön is gyermekét valamelyikkel!

Print Friendly, PDF & Email