A rendezvény zenekarok remek előadásai

rendezveny zenekar

Az életünk során több alkalom is fog adódni, amikor különböző eseményekre kell ellátogatni. Ezeken az ember egy kicsit kiengedheti a gőzt és élvezheti a muzsikaszót, amire akár még táncolhat is. Azonban sokkal kellemesebb, amikor a rendezvény zenekarok tartanak előadást, mintsem hogy gépről menjen az összes szám. Tény, hogy az utóbbi valószínűleg nem kerül akkora költségbe, azonban arról se feledkezzünk meg, hogy az élőzenének megvan a saját varázsa. Sokkal szívesebben látogat el az ember arra a partira, ahol rendezvény zenekarok lépnek fel. Így együtt lehet énekelni a frontemberrel a kedvenc dalt, valamint kérni lehet egy-egy szám eléneklését. A kisebb termekben tartott összejövetelekre elég 2-3 zenészt elhívni, akik mondjuk egy bandát alkotnak. A legtöbb esetben ilyenkor a saját hangosító eszközeiket hozzák, ezért a rendezvényszervezőnek nem kell emiatt fájjon a feje. A szabadtéri fellépésekre a rendezvény zenekarok általában már komolyabb hangtechnikát igényelnek. Ekkor a szervezők a segítségükre sietnek, hiszen senki sem szeretne gyenge minőségű előadást hallani vagy látni. Például a Rák Béla Combo elegáns jazz zenét játszik már 2004 óta különböző helyszíneken.

Az ebben a trióban éneklő művészúr igen komoly szakmai tudással rendelkezik. A munkásságához tartozik a gitároktatás kezdőknek és persze a haladóknak is. Értelemszerűen a kezdőcsoportot az alapoktól készíti fel, hogy képesek legyenek elérni egy olyan szintű tudást, amire a későbbiekben támaszkodhatnak. Mivel a művészúr a bécsi Zeneakadémián is tanult, igen nagy türelemmel és emberségességgel dolgozik. Tehát elmondható, hogy a gitároktatás kezdőknek a megfelelő hangnemben és kiváló szakmai tudással rendelkező tanárral zajlik. A kezdők elsajátíthatják a különböző technikákat, klasszikus, illetve basszusgitáron egyaránt. Fontos kiemelni a skálák és az akkordok megtanulását, illetve a hangszíneket és a hangnyújtást. A gitároktatás kezdőknek lényege, hogy mindenki elsajátítsa az alapokat. Ezt a későbbiekben remekül lehet kamatoztatni és felhasználni akár a templom vagy az iskola zenekarában is.

Print Friendly, PDF & Email