Hónap: 2015 október

A változatos tequila

Mexikó nemzeti itala, amit a kék agávé tövéből nyernek ki erjesztéssel. Neve árulkodik származási helyéről, hiszen onnan kapta. Ez pedig a közismert tequila. Alkoholtartalma gyártástól függően változik, 35 és 55% között. Érdekesség, hogy Mexikó törvénybe fektette, hogy nemzeti italát csak itt lehet készíteni. A nálunk elterjedt szokások és a közhiedelemmel […]

A padlószőnyeg gazdag választékban érhető el

A lakás berendezése akkor tekinthető befejezettnek, ha minden a helyére került. Nemcsak a bútorok és egyéb berendezések elhelyezéséből áll a lakberendezés, hanem a függönyök, szőnyegek és egyéb díszítőelemek kiválasztása, elhelyezése is szerves része ennek. A megfelelő padlószőnyeg kiválasztása éppúgy hozzátartozik a lakberendezéshez, mint a szobabútor elhelyezése. Nem mindegy azonban, hogy […]

A bélflóra egyensúly fontos szerepe egészségünk megőrzésében

A ősz beköszöntével fontos, hogy felkészítsük szervezetünket a hideg időkre. Különös figyelmet kell fordítanunk a helyes táplálkozásra, így a megfelelő vitaminpótlás elengedhetetlen. A hűvös időszakokban kifejezetten ügyelnünk szükséges emésztésünk megfelelő működésére. Immunrendszerünk fontos alappillére az egészséges bélflóra, melyet különböző külső hatások könnyedén felboríthatnak. Szervezetünk bélflóra egyensúlya rendkívüli érzékeny, ezáltal gondot […]

Beltéri ajtók különböző stílusokban

Ha valaki lakberendezőként dolgozik, akkor nem csak a szobák kinézetére és berendezésére kell odafigyeljen, hanem arra is, hogy megfelelő ajtókat válasszon ki. A beltéri ajtók azért fontosak, mert ha ezek színben vagy formában eltérnek a szoba többi részétől, akkor felborítják az összhangot. Egy szakképzett lakberendező ezt biztosan tudja és így […]

Felmérések szerint a Royal Canin a legismertebb kutyatáp márka

Négylábú kedvenccel osztja meg otthonát és mindenből a legjobbat kívánja adni számára? Az allatwebshop.hu által megkérdezett szakemberek mind azon az állásponton vannak, hogy a választott kutyatáp minősége nagymértékben hozzájárul, hogy miként érzi magát a kutyus a bőrében, mennyire egészséges. A Royal Canin évek óta az egyik legismertebb márka, aminek kínálatában […]

A babzsák párna a tökéletes kényeztetés

A Huppanjbele babzsák az igazi házhoz szállított kényelem. Egy Huppanjbele babzsák párna vagy fotel megadja mindazt a kényeztetést, amire egy fárasztó nap után vágyhatsz. Esténként, amikor fáradtan hazaérsz, akkor ez lesz a kedvenc helyed. Tökéletes érzés benne lazítani, mert a testedet körbefogja és alátámasztja. Nincs váza, a formáját ő igazítja […]

Hogyan védekezzen önbíráskodás esetén?

Mit tegyen, ha bűncselekmény elkövetésével vádolják Önt vagy valamelyik hozzátartozóját? Mit tegyen, ha elfogyott a türelme és jogait erőszakkal próbálta meg érvényesíteni? Ez önbíráskodás lehet, ami akár szabadságvesztéssel is büntethető. Az első, és legfontosabb – még a vallomástétel előtt- hogy keressen védőügyvédet, és konzultáljon vele. Szinte minden helyzetre van olyan […]

A Swarovski esztétikus gyöngyékszereket alkot

Aki valamennyire is jártas az ékszerek, kristályok és a divat világában, annak a Swarovski név nem ismeretlen. A híres ékszereket és egyéb kristálytermékeket gyártó családi vállalkozás ma már világhírű céggé nőtte ki magát. Kevesen tudják azonban, hogy nemcsak kristályok gyártásával foglalkoznak, hanem elegáns, ízléses gyöngyékszereket is készítenek. Ha egyedi Swarovski […]